„Ez mindkét államnak vesztes helyzet” – három éve pusztít az ukrajnai háború

Csoda nem történt a háború előző fél évében, az ukrán hadsereg nem tudta feltartóztatni az élőerő- és fegyverzeti fölényben lévő orosz hadsereget, és utóbbi sem tudott látványos áttöréseket elérni a front lassú nyugatra tolása során.

Harmadik éve zajlik ezer kilométeres frontszakaszon a mindent felőrlő háború. Százezer ukrán katona halt meg, legalább negyedmillió sebesült meg, orosz oldalon a legtöbb becslés szerint kétszeres számokat mutat a szomorú statisztika. A polgári célpontokat érő támadások következtében tízezrek vesztették életüket vagy sebesültek meg mindkét oldalon, és lehetne szólni az infrastruktúrában, a természeti környezetben, a kulturális örökségben okozott mérhetetlen károkról, az élhetetlenné tett térségekről, a nemzedékekre kiható demográfiai és egészségügyi következményekről, nem utolsósorban pedig a két rokon nemzet között felgyülemlő gyűlölet mértékéről.

Honnan és hová?

A háború 2022. február 24-ei megindításakor az orosz stratégiai célok a következők voltak: minden erővel megakadályozni Ukrajna nyugati integrációját, legfőképpen a NATO-tagságot; védnökként kiterjeszteni az ellenőrzést az ukrajnai orosz népesség fölé – amelyet Moszkva értékelése szerint a nacionalista kijevi kormányzat hosszú éveken át megfosztott kisebbségi jogaitól –; Oroszországhoz csatolni a megszállt ukrajnai területeket; illetve a Kreml befolyása alá vonni az ukrán politikai berendezkedést. Ezek a célok az eltelt három évben változatlanok maradtak.

Ukrajna az amerikai és az európai uniós szirénhangok hatására jövőjét az orosz érdekszféra helyett nyugatira kívánta cserélni, a folyamat az euromajdan megmozdulással, majd a Krím orosz annektálásával robbant be, a hőfokot pedig a donbaszi harcok fűtötték egészen a nyílt háború kitöréséig. Oroszország villámháborúval akarta elintézni a nyugati határán jelentkező konfliktust, de az ukrán hadsereg képes volt erőt felmutatni, „2022 nyarára pedig eldőlt, hogy Ukrajna meg tudta őrizni függetlenségét és szuverenitását” – mondja lapunknak Csiki Varga Tamás, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Hozzáteszi: Kijev számára a háború tétje mindig is az volt, hogy kemény fegyveres ellenállással meg tudja őrizni az állam függetlenségét, szuverenitását.

Csiki Varga értékelése szerint 2023 nyarától Ukrajna „stratégiai védelemben van”, ellentámadásai rendre kifulladtak, az amerikai kongresszusi patthelyzet miatt átmenetileg az amerikai fegyverszállítás is szünetelt. Ennek következtében a hadsereg védekezési potenciálja gyengült, az orosz területfoglalás így 2024-ben felgyorsult, de ez sem volt elegendő a háború eldöntésére.

A legjelentősebb előrenyomulás a Donecki területen történt: Avgyijivka elfoglalása volt az oroszok legnagyobb fegyverténye, de utána mindössze ötven kilométert tudtak nyugatra, Dnyipro felé haladni. Ezen a frontszakaszon a legnagyobb az orosz nyomás, és ha nem lesz tűzszünet, ezt az arcvonalat szeretnék az oroszok áttörni egészen a kulcsfontosságú Szlovjanszk–Kramatorszk vonalig. A terepviszonyok itt kedveznek az oroszoknak, mert nincsenek nagy természeti akadályok és olyan megerősített városok sem, amelyek hosszabb ideig feltartóztatnák az offenzívát.

A deklarációval Oroszországhoz csatolt négy közigazgatási egység közül a Donecki terület mintegy húsz százaléka nincs orosz kézen, ott kell még eredményt felmutatniuk a támadóalakulatoknak. A Luhanszki területen már kedvezőbbek az oroszok számai. A középső, zaporizzsjai fronton állóháború alakult ki, a déli szakaszon, Herszon térségében pedig a Dnyeper természetes határt jelent, és nincsenek meg annak a feltételei, hogy bármelyik fél egy kockázatos partraszállással behorpassza az arcvonalat.

Az északi, kurszki hadszíntér a kakukktojás, hiszen ott az ukrán erők oroszországi területet vettek ellenőrzésük alá. Csiki Varga Tamás emlékeztet, hogy az elfoglalt rész megtartása a jövőbeli tárgyalásokon alkupozíciót biztosít Ukrajnának: a kurszki kiszögellésért cserébe kérhet majd valamit az oroszoktól.

Aszimmetria és kimerülés

Az NKE biztonságpolitikai szakértője felhívja a figyelmet arra, hogy az erőforrások tekintetében az ukránoknak az élőerő-utánpótlásban lett a legnagyobb hiányuk, az oroszok terveit pedig a szükségesnél kisebb mennyiségű hatékony haditechnika határolja be. Csiki Varga Tamás szerint dezertálás miatt 2024-ben 60 ezer fő hiányzott az ukrán harcoló csapatokból, így most „a hátországban szolgáló erőkből 50 ezer katonát próbálnak összeszedni, hogy a frontszakaszokon új egységeket tudjanak bevetni”. Az oroszok 2023-ban háromezer, 2024-ben ötezer páncélozott eszközt veszítettek el, és 2025-ben is látható a tendencia: a haditechnikai utánpótlás gyengesége miatt egyre gyakrabban gyalogos erőkkel támadnak.

A fegyverzet-utánpótlás problémái természetesen az ukrán félnél is jelentkeznek, hiszen nyugati segítség nélkül összeomlana a védelme. A Kijevnek támogatásokat nyújtó nyugati államok csoportjában, a ramsteini csoportban legutóbb csak európai országok ajánlottak fel katonai utánpótlást. Amerikai haditechnikát a Biden-kormányzat küldött utoljára, s könnyen lehet, hogy a Trump-elnökség ezzel már nem számol. „Akkor történhet legközelebb ilyen, ha az európaiak kifizetik, vagy Ukrajna valamilyen hitelként veszi fel. A segélynek amerikai részről valószínűleg vége van” – fogalmaz a szakértő. Hozzáfűzi: a rakéta- és a légvédelem területén azonnal meglátszik majd, ha Washington leáll a katonai támogatással.

Az adatokból jól látszik, hogy mindkét oldalon a kimerülés jelei mutatkoznak, így ma már nagy a realitása annak, hogy a felek bizonyos feltételek teljesülése esetén belemennek az amerikai kezdeményezésű tűzszünetbe.

Ki mit veszít vagy nyer?

Ha tűzszüneti egyezséget kötnek a felek, akkor 

hiszen az oroszok erősen tartják, amit elfoglaltak, nem várható olyan körülmény, amely területfeladásra kényszerítheti őket. Kérdésünkre Csiki Varga Tamás azt mondja, Ukrajna felkészült arra, hogy a tűzszüneti egyezség területvesztést jelent majd neki. Idéz egy friss felmérést is, amely szerint a lakosság 66 százaléka már belátta, hogy katonai eszközökkel ezek a területek nem visszaszerezhetők.

A másik ukrán cél sem valósulhat meg, a nyugati hatalmak nem fogják meghívni Ukrajnát a NATO-ba. „A kezdetektől úgy tartottam, hogy a NATO-tagság csupán tárgyalási alap volt, amelynek az elengedéséért cserébe majd valamit kérnek az ukránok” – magyarázza az NKE tudományos főmunkatársa. Úgy véli: most az a nagy kérdés, hogy helyette milyen valós biztonsági garanciát kap majd Kijev.

A Volodimir Zelenszkij elnök által támogatott ötlet, a nemzetközi békefenntartó erők állandó állomásoztatása Ukrajnában az egyik opció, de Csiki Varga szerint Európa nincs abban a helyzetben, hogy százezres katonai szerepvállalásra kötelezze el magát. Mint emlékeztet, a délszláv háborúk idején is nehéz feladatnak bizonyult az európai békefenntartó misszió, pedig ott kis területen két legyengült haderőt kellett egymástól távol tartani, az ukrajnai hadszíntér esetében pedig egy atomhatalmat kellene elrettenteni egy hatalmas, ezer kilométeres arcvonalon. Ráadásul Oroszország nem tűrné, ha a határa túloldalán, ukrán területen NATO-katonák állomásoznának – hiszen épp azért tört ki a háború, mert a NATO keleti bővítését nehezményezte –, pláne Moszkva-ellenes lengyel és balti erők.

– vonja meg a háború három évének mérlegét a biztonságpolitikai szakértő. Kifejti: két értelmezés van, az egyik szerint lehet, hogy még a sok áldozatot követelő háborúval is jobban járt Ukrajna, mint ha Moszkva bedarálta volna a fennhatósága alá, a másik pedig azt állítja, hogy ha az orosz villámháború elérte volna a célját, akkor nem lett volna ilyen kegyetlen az ukrán társadalommal szembeni orosz fellépés.

Csiki Varga Tamás szerint mindkét fél számára egzisztenciális konfliktus ez: Ukrajnának a megmaradás a tét, Oroszországnak pedig keleti szomszédja hovatartozása, illetve azon keresztül a Nyugattal szembeni konfrontáció. „Moszkva félsikert ért el: Kijev nyugati integrációját meg­akasztotta, de azt nem tudta elérni, hogy visszatérjen az orosz érdekszférába. Sőt, a maradék Ukrajna ellenséges lesz az oroszokkal szemben, vagyis szálka marad a köröm alatt.” A szakértő szerint ráadásul Oroszország számára a levegőben maradt egy kényes kérdés is: négy ukrán közigazgatási egységet a saját államterülete részének nyilvánított, de a mai napig nem tudta őket katonai erővel teljes mértékben a fennhatósága alá hajtani.

Nyitókép: Ukrán tüzérek Csasziv Jar térségében 2025 januárjában
Fotó: AFP/Wolfgang Schwan